jan.
18

Felfüggesztették az ÉPÍTŐ-5 pályázatok befogadását

2021. február 19-én 14 órakor felfüggesztette az ÉPÍTŐ-5 programra érkező pályázatok befogadását a támogatási rendszert kiíró ÉMI Nonprofit Kft.

 

A pályázat február 15-i megnyitását követően az alig néhány nap alatt beérkezett igények elérték a keretösszeg másfélszeresét. A csaknem 10 és fél milliárd forint keretösszegű pályázat építőipari és tervezői kis- és mikrovállakozások számára kínált 8-50 millió forint támogatást technológiai korszerűsítésre. –  https://www.emi.hu/EMI/web.nsf/Pub/400ZZQ.html

A pályázattal kapcsolatos korábbi információk alább olvashatók.

 



December 30-án jelent meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelete, amely alapján a közeljövőben az 1-9 fős tervező- és mérnökirodák is pályázhatnak majd munkájukat segítő technológiai fejlesztésekre, a gépbeszerzési és újraiparosítási célt szolgáló beruházások finanszírozására.  A részletes pályázati feltételek január 18-án váltak nyilvánossá.

A Magyar Mérnöki Kamara korábban többször javasolta, hogy a kisebb mérnökirodák is pályázhassanak eszközfejlesztésre. A mérnöki mikrovállalkozások a Magyar Mérnöki Kamara javaslatára kerültek be a támogatási rendszerbe.

A részletes pályázati feltételek szerint egy kedvezményezett részére legalább 8 millió forint, legfeljebb 50 millió forint összegű támogatás nyújtható.

Pályázhat az a Magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező mikrovállalkozás, amely megfelel az alábbi feltételeknek:

a. főtevékenységként a 71.11. 71.12 vagy 71.20. TEÁOR tevékenységi területen működik, amennyiben a projekt (megvalósítandó fejlesztés) olyan tervezési tevékenység, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik az építőipari tevékenység megvalósításához,
b. alkalmazotti létszáma 1-9 fő között van,
c. legalább két teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik,
d. vállalja, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet a beruházás befejezésének időpontjától számított legalább öt évig fenntartja,
e. a támogatás ösztönző hatásokkal bír,
f. átlátható szervezetnek minősül, és
g. a 2019. évben teljes munkaidőben alkalmazásában állók havi bruttó átlagkeresete a 287.851 Ft-ot eléri.

A támogatási kérelmet 2021. február 15. 8:00 órától a rendelkezésre álló forrásösszegének másfélszeresét meghaladó támogatási igény beérkezéséig, de legkésőbb 2021. március 5. napjáig lehet benyújtani.

A támogatási kérelem a https://sso.fair.gov.hu/eif  elektronikus pályázatkezelési felületen keresztül nyújtható be.

A pályázat benyújtásához további információt ad az ÉPÍTŐ-5 pályázat ügyfélszolgálata az epito5@emi.hu emailcímen, illetve hétfőtől – csütörtökig 9.00-15.00, és pénteken 9.00-12.00 óra között a H–Cs: 9.00-15.00 / P: 9.00-12.00 között a +36 26 503 258 telefonszámon.

A pályáztatással kapcsolatos információk és dokumentumok elérhetőek: https://www.emi.hu/EMI/web.nsf/Pub/O0XID6.html


FRISSÍTÉS: Tagjaink több kérdéssel keresték meg kamaránkat, és az Építő-5 pályázatot lebonyolító ÉMI Nonprofit Kft.-t.
Az alábbiakban tájékoztatásul közzétesszük az ÉMI 2021. február 12-i válaszait:

1.Kérdés: Pályázati összeghatárok és egyéb összegek bruttó-nettó mértékének kérdésköre: a pályázatban azok az összegek, ahol ez nincs kifejezetten meghatározva, bruttó vagy nettó értéken értelmezendők-e?
„Tájékoztatjuk, hogy a Tájékoztató 4.2.1. értelmében: „amennyiben a kedvezményezettnek – a 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról alapján – a támogatással megvalósuló beruházással kapcsolatosan ÁFA levonási joga van, a beruházásra jutó ÁFA összege a támogatás szempontjából nem elszámolható kiadásnak minősül.”
Amennyiben ÁFA levonási joggal rendelkezik, amelyről a pályázat benyújtása során nyilatkozni kell, úgy nettó értéken általános forgalmi adó nélkül értelmezendők a támogatási összeghatárok és az elszámolható költségek. „

2.Kérdés: A KATA jellegű adózást választó, illetve az egyéni vállalkozó mérnökirodák pályázati lehetősége. Az MMK-nál érdeklődők kérdései szerint nem egyértelmű, hogy a számos mérnöki iroda által alkalmazott egyéni vállalkozói forma, illetve a KATA jellegű adózási forma alkalmazása esetén pályázhat-e az iroda?
„KATA-, SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó esetében, amennyiben nincs alkalmazottja, úgy nem pályázhat, mivel nem felel meg a Tájékoztató 2.1. b) illetve 2.2 b) pontjának.
Amennyiben van alkalmazottja (KATA-s/ SZJA egyéni vállalkozó + 1 fő alkalmazotti jogviszonyban álló), úgy pályázhat, ha teljesíti a Tájékoztató 2.1 vagy 2.2 pontja alatti feltételeket és nem vonatkoznak rá a 2.3 pontban leírt kritériumok.
A pályázaton való részvétel feltételeit a Tájékoztató 2.1. és 2.2. pontjai tartalmazzák.”

3.Kérdés: A legkisebb pályázható összeg 8 millió forint. Több mikrocég jelezte, hogy ez az összeg jelentősen meghaladja az általa észszerűen megpályázható összeget. Ezért kezdeményezik a pályázható összeg minimumának lényeges csökkentését.
„Köszönjük a megküldött észrevételüket, amely továbbításra kerül a Döntéshozók részére, hogy a következő Támogatási program kiírásánál felülvizsgálatra kerülhessen.”


FRISSÍTÉS – február 18.

A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara elnökei írásban kérték az Építő-5 pályázatot lebonyolító ÉMI Nonprofit Kft.-t, hogy az egyéni vállalkozók is nyújthassanak be pályázatot. Ehhez szükséges, hogy az ÉMI módosítsa korábbi álláspontját, és fogadja be az 1-9 fő létszámmal rendelkező pályázókét is, ne csak azokét, amelyek 1-9 főt foglalkoztatnak. Így az egyéni vállalkozók is pályázhatnának.

A két kamara közös álláspontja szerint a pályázati kiírás azon szövegrész felel meg a pályázatot megalapozó jogszabály szövegének, amelyik az 1-9 fő létszámot veszi alapul és nem az, amelyik az 1-9 fő foglalkoztatottat jelöli meg kritériumként.

Az Építő-5 kiírás bevezető része arról tájékoztat, hogy az „1-9 fő létszámú” mikro-vállalkozások nyújthatnak be pályázatot. A kiírás 2.2. b) pontja szerint ugyanakkor a mikro-vállalkozások akkor pályázhatnak, ha „b) alkalmazotti létszáma 1-9 fő között van”. A két követelmény között alapvető eltérés, hogy az egyik lehetővé teszi, a másik kizárja az egyéni vállalkozók pályázatát.

A pályázatról a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 14/2019. (VI. 12.) ITM rendelet módosításáról szóló 59/2020. (XII. 30.) ITM rendelet rendelkezik. A miniszteri rendelet szövege szerint: „… Az előirányzat célja vissza nem térítendő támogatással az építőipari kivitelezési tevékenységet, építési termék gyártási tevékenységet ellátó kis- és középvállalkozások, továbbá 1-9 fő létszámú, főtevékenységként tervezési, mérnöki tevékenységet ellátó mikrovállalkozások technológiai fejlesztéseinek, gépbeszerzéseinek, újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak finanszírozása, mely által a vállalkozások hatékonysága, termelékenysége javul.”

Nagy Gyula, az MMK és Hajnóczi Péter, a MEK elnöke levelében azt kérte, hogy az ÉMI a pályázat lebonyolítása során az eddigi értelmezés helyett a hivatkozott jogszabályban – és a kiírás bevető részében -szereplő kritériumot, a mikro-vállalkozás 1-9 fő közötti létszámát tekintse irányadónak, és így az egyéni vállalkozó mérnökirodák is érvényesen pályázhassnak.

Az ÉMI válaszát megérkezése után közzétesszük.


FRISSÍTÉS – február 19.

Az alábbiakban közzétesszük az Építő-5 pályázatot kiíró és lebonyolító ÉMI Nonprofit Kft. február 16-i keltezésű, kamaráink által február 19-én megismert válaszát:

A 2021. január 18. napján megjelent, majd 2021. január 28. napJan módosított „Az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatás igénylésének feltételeiről 2021/1." című (ÉPÍTŐ-5.2021.5. kódszámú) Tájékoztató célja, hogy a vissza nem térítendő támogatással az építőipari kivitelezési tevékenységet, építési termék gyártási tevékenységet ellátó kis- és középvállalkozások, továbbá 1-9 fő létszámú, főtevékenységként tervezési, mérnöki tevékenységet ellátó mikrovállalkozások technológiai fejlesztéseinek, gépbeszerzéseinek, újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak finanszírozása, mely által a vállalkozások hatékonysága, termelékenysége javul.
A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv. törvény) szerinti mikrovállalkozásoknak az alábbi jogosultsági feltételek mindegyikét szükséges teljesítenie:

a) főtevékenységként a 71.11. 71.12 vagy 71.20. TEÁOR tevékenységi területen működnek, amennyiben a projekt (megvalósítandó fejlesztés) olyan tervezési tevékenység, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik az építőipari tevékenység megvalósításához,
b)alkalmazotti létszáma 1-9 fő között van,
c) legalább két teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik,
d)vállalja, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet a beruházás befejezésének időpontjától számított legalább öt évig fenntartja,
e)a támogatás ösztönző hatásokkal bír,
f)átlátható szervezetnek minősül (megfelel a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltaknak), és
g) a 2019. évben teljes munkaidőben alkalmazásában állók havi bruttó átlagkeresete a 287.851 Ft-ot eléri.

Ezen feltételek nem zárják ki az egyéni vállalkozók és néhány fős mikrovállalkozások Támogatási programban való indulását, amennyiben - ellenőrizhető módon - megfelelnek a Tájékoztató 2.2 a) - g) pontok mindegyikének, tekintettel arra, hogy a jogszabályi feltételek és a támogatási cél együttes alkalmazása ezt támasztja alá és indokolja. Szeretném felhívni a figyelmüket arra a program célra, mely szerint a támogatás ösztönzi és elősegíti a munkahelyek megőrzését, valamint a munkáltatói pozíció erősítését.

Egyúttal tájékoztatom, hogy az Önök által kiemelt, forráshoz kapcsolódó ITM rendelet csak keretet ad arra, hogy milyen célra használható fel a támogatás, ugyanakkor a Támogató jog-és hatásköre az egyes támogatási programok esetén annak pontosítása (pl. a minimum bér feltétel ill. a minimum foglalkoztatotti létszám előírásával).
Tájékoztatjuk, hogy észrevételeiket és álláspontunkat az ITM illetékes szakmai főosztályával előzetesen egyeztettük. A következő támogatási program előkészítéséhez várjuk szakmai javaslataikat.

Szentendre, 2021. február 16.
Gyutai Csaba
vezérigazgató