nov.
15

A küldöttgyűlés meggyőző többséggel fogadta el az MMK új alapszabályát

Az országos köztestület november 12-én a fővárosi Lurdy Házban tartotta rendkívüli küldöttgyűlését, amelynek célja a Magyar Mérnöki Kamara új alapszabályának elfogadása volt. A küldöttek meggyőző többséggel – 125 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett – fogadták el a szakmai önkormányzat új alapszabályát.

kuldott 2.jpg

 

A megyei kamarák és a szakmai tagozatok küldötteit elsőként Wagner Ernő MMK-elnök köszöntötte. A határozatképesség megállapítása, a küldöttgyűlés napirendjének és tisztségviselőinek megválasztása után Kun Gábor, az Alapszabály-előkészítő Bizottság társelnöke foglalta össze az AEB kétéves tevékenységét. A kamara elnöke ezt követően díszokleveleket adott át a bizottság jelen lévő tagjainak, Kun Gábornak, Szőllőssy Gábornak, Nagy Gyulának, dr. Barna Lajosnak, Lakits Györgynek, Nádor Istvánnak, Németh Gábornak, Rung Attilának, valamint Molnár Tamás elnöki kabinetvezetőnek, a bizottság tiszteletbeli tagjának. 

kuldott 3.jpg

 

A munkaülésen a küldöttek egyenként áttekintették az alapszabály-tervezethez érkezett 12 módosító indítványt, illetve azt a három döntési pontot – az országos elnökség létszámáról, a választási jelölőbizottság tagjairól, illetve a jelölés szabályairól –, amelyről az AEB kezdeményezésére a küldöttek már előzetesen online szavaztak, ennek eredményei alapján azonban a bizottság nem tudta a kérdéseket lezárni, így a küldöttgyűlésnek kellett meghoznia a végső döntést.  

A küldöttek egyetlen módosító indítványt sem támogattak, és végül a zárószavazáson meggyőző többséggel – 125 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett – elfogadták az MMK új alapszabályát, amely 2021. november 13-tól hatályos. 

A küldöttgyűlésről részletes fényképes beszámolót a Mérnök Újság decemberi lapszámában teszünk közzé. A szerk.