aug.
23

Egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosítása

A Magyar Közlöny 155. számában megjelent az egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet).

 

1. A Korm. rendelet módosította a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendeletet. A módosítás kizárólag a korábbi „végzettségének vagy képzettségének” szöveg helyett a „végzettségének, illetve képzettségének” szövegcserére irányult.

 

2. A Korm. rendelet módosította az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendeletet.

Lényegesebb módosítások:

A 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az ajánlatkérő köteles a tervezővel kötött szerződésben az elkészített tervekkel kapcsolatosan korlátlan és kizárólagos, harmadik személynek átengedhető felhasználási jogokat szerezni a szerzői jogról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban.”

A 18. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„18.  § A Kbt. 25.  § (3)  bekezdése alkalmazásában nem összeférhetetlen a  kivitelezésre vagy kivitelezésére és tervezésére együtt, illetve egy (elvi) engedélyezési tervet követően ugyanazon építmény tekintetében  további tervek készítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban annak a  tervezőnek a  részvétele, aki ezen közbeszerzési eljárás Kbt. 57.  §-a szerinti közbeszerzési dokumentumait megalapozó tervet készítette, ha egyéb módon nem vesz részt a közbeszerzési eljárás előkészítésében vagy a kivitelezés folyamatában a 10. § (3) bekezdése alapján, és előzetes részvétele nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét.”

A 19. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Ha az ajánlatkérő olyan építési beruházásnak minősülő kivitelezési munkák elvégzésére köt szerződést, amelyek esetében a megfelelő ajánlattételhez nem szükséges tervek rendelkezésre állása, és az ellenértéket a benyújtott árazott költségvetés szerinti tételes elszámolással határozzák meg, a közbeszerzési dokumentumoknak elegendő az egyes tételekre vonatkozó műszaki leírást tartalmaznia. Ebben az esetben a 13. § (1) bekezdése nem alkalmazandó.”

A 18. alcím a következő 29/A. §-sal egészül ki:

„29/A.  § Ha az építési beruházás megvalósítására kötött szerződés értéke eléri a nettó 700 millió forintot, a nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles teljesíteni az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program kötelező adatszolgáltatásairól szóló kormányrendeletben előírt statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségét.”

A 32. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„32.  § (1) Hat hónapot meghaladó teljesítési időszakról rendelkező és egyben ötvenmillió forintot meghaladó összegű nettó ellenszolgáltatást tartalmazó szerződések esetén az ajánlatkérő az adott építési beruházás jellemzőinek megfelelő időszakonként vagy kivitelezési szakaszonként részszámlázási lehetőséget biztosít.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben az általános forgalmi adó nélkül számítva egymilliárd forint alatti szerződéses értékű építési beruházásoknál az ajánlatkérő legalább öt részszámla (ideértve a végszámlát is) benyújtásának lehetőségét biztosítja.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben az általános forgalmi adó nélkül számítva egymilliárd forintot elérő szerződéses értékű építési beruházásoknál az ajánlatkérő legalább hat, tizenkét hónapot meghaladó teljesítési időszak esetén legalább nyolc részszámla (mindkét esetben ideértve a végszámlát is) benyújtásának lehetőségét biztosítja.

(4) A (2)–(3) bekezdés alkalmazásában a teljesítés időtartamának, illetve a szerződés értékének későbbi módosítása nem érinti a kötelezően biztosítandó részszámlák számát. (5) Az első részszámla kibocsátásának lehetőségét az (1) bekezdésben meghatározott esetben legkésőbb az általános forgalmi adó nélküli szerződéses érték 15%-át elérő megvalósult teljesítés esetén kell biztosítani.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a végszámlát megelőzően történő kifizetések összértéke nem lehet kevesebb a szerződés általános forgalmi adó nélkül számított értékének 80%-ánál.

(7) A részszámla összegét a szerződés szerinti kötelezettségteljesítés megvalósulásának mértéke alapján kell meghatározni, úgy, hogy a részszámla szerinti nettó ellenszolgáltatás a szerződés dokumentáltan megvalósult értékét nem haladhatja meg.”

A 32/A. § (1)–(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) Az ajánlatkérőként szerződő fél, ha az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésétől eltérően a következő szabályok szerint köteles az ellenszolgáltatást teljesíteni:

a) az ajánlattevőként szerződő felek annak megfelelően nyújtják be számlájukat az ajánlatkérőnek, hogy közülük melyik mekkora összegre jogosult az ellenszolgáltatásból. Az egyes ajánlattevőként szerződő felek a számla benyújtásával egyidejűleg nyilatkoznak arról, hogy az általuk a teljesítésbe bevont alvállalkozók egyenként mekkora összegre jogosultak az ellenszolgáltatásból;

b) az ajánlattevőként szerződő felek mindegyike az általa kiállított számlában részletezi az alvállalkozói teljesítés, valamint az ajánlattevői teljesítés mértékét; c) a számlában feltüntetett alvállalkozói teljesítés ellenértékét az ajánlatkérőként szerződő fél a számla kézhezvételét követő tizenöt napon belül átutalja az ajánlattevőknek;

d) az ajánlattevőként szerződő fél – amennyiben erre korábban még nem került sor – haladéktalanul kiegyenlíti az alvállalkozók számláit, vagy az alvállalkozóval kötött szerződésben foglaltak szerint az alvállalkozói díj egy részét visszatartja;

e) az ajánlattevőként szerződő felek átadják az ajánlatkérőnek az alvállalkozói követelések kiegyenlítését igazoló átutalások igazolásainak másolatait;

f) az ajánlattevőként szerződő felek által benyújtott számlában megjelölt, ajánlattevői teljesítés ellenértékét az ajánlatkérőként szerződő fél az e) pont szerinti dokumentumok beérkezését követő tizenöt napon belül átutalja az ajánlattevőként szerződő feleknek;

g) ha az ajánlattevőként szerződő felek valamelyike a d) vagy az e) pont szerinti kötelezettségét nem teljesíti, az ellenszolgáltatás fennmaradó részét az ajánlatkérő visszatartja, és az akkor illeti meg az ajánlattevőt, ha az ajánlatkérő részére igazolja, hogy a d) vagy az e) pont szerinti kötelezettségét teljesítette, vagy hitelt érdemlő irattal igazolja, hogy az alvállalkozó nem jogosult az ajánlattevő által az a) pont szerint bejelentett összegre vagy annak egy részére.

(2) A felek kizárólag az (1) bekezdés f) pontja szerinti ellenszolgáltatás halasztott teljesítésében állapodhatnak meg a Ptk. 6:130. § (3) bekezdésének megfelelően. (3) Ha az ellenszolgáltatást több részletben teljesíti az ajánlatkérőként szerződést kötő fél, minden részlettel kapcsolatban alkalmazni kell az (1) és (2) bekezdést. Európai uniós támogatásból megvalósított közbeszerzés során alkalmazott szállítói kifizetés esetén az (1) bekezdés szerinti szabályokat az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.”

A 34. § (3) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Műemlékkel kapcsolatos építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárás esetén az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló kormányrendeletben foglaltakkal összhangban a műszaki és szakmai alkalmasság körében előírja:)

„b) hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező mutassa be a teljesítésbe bevonni kívánt, legalább a következő jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel, illetve szakmai tapasztalattal rendelkező szakembereket:

ba) műemléki részszakterületen felelős műszaki vezető,

bb) műemléki restaurátor, szakágak szerint, ha a beszerzés restaurálásra is irányul,

bc) műemléki épületkutató, műemléki épületdiagnosztika elvégzésére, műemléki érték dokumentálására jogosult szakértő, ha ez az építési engedély alapján szükséges.”

A 34. § a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A (3) és (4) bekezdést a Kbt. 115. §-a szerint lefolytatott közbeszerzési eljárások esetén nem kell alkalmazni.”

 

3. A Korm. rendelet módosította a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók kötelező közbeszerzési szakmai képzéséről szóló 217/2017. (VII. 31.) Korm. rendeletet.

Lényegesebb módosítások:

A 2.  § (2c) bekezdés e) és f) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(A képző szervezet a képzésre történő jelentkezések során külön adatlapon összesíti a jelentkezők regisztrációs adatait, valamint az elismert képzéseken részt vevőkről jelenléti ívet vezet, és ezen dokumentumokat a képzést követő tíz napon belül megküldi a közbeszerzésekért felelős miniszternek. A regisztráció során kötelező legalább az alábbi adatok bekérése:)

„e) lajstromszám (amennyiben releváns),

f) elektronikus levelezési cím és”

A 2. § (2c) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki:

(A képző szervezet a képzésre történő jelentkezések során külön adatlapon összesíti a jelentkezők regisztrációs adatait, valamint az elismert képzéseken részt vevőkről jelenléti ívet vezet, és ezen dokumentumokat a képzést követő tíz napon belül megküldi a közbeszerzésekért felelős miniszternek. A regisztráció során kötelező legalább az alábbi adatok bekérése:)

„g) ha rendelkezésre áll, az EKR felhasználónév.”

A 2. § (2d) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2d) A közbeszerzésekért felelős miniszter a képző szervezetek által a (2c) bekezdés alapján megküldött regisztrációs adatlapok és jelenléti ívek alapulvételével vezeti az EKR-ben a közbeszerzésekről szóló 2015.  évi CXLIII. törvény 195. § (6) bekezdése szerinti nyilvántartást, és összesíti a képzéseken részt vevők részvétele alapján megszerzett tanulmányi pontjait. A közbeszerzésekért felelős miniszter a képzésekről szóló regisztrációs adatlap és jelenléti ív megküldését követően huszonegy napon belül nyilvántartásba veszi a tanulmányi pontokat. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót a róla nyilvántartott adatok tekintetében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.  évi CXII.  törvény (a továbbiakban: Infotv.) 14.  §-a szerinti jogosultságok illetik meg.”

A 4. § a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A képzéseken részt vevők a tanulmányi pontok megszerzésére abban az esetben jogosultak, ha legkésőbb a képzés megkezdésének időpontjában az EKR-ben felhasználóként regisztrációval rendelkeznek. Ha a résztvevő EKR felhasználóneve a regisztráció időpontjában még nem állt rendelkezésre, a résztvevő köteles azt a képző szervezet rendelkezésére bocsátani a képzés megkezdésének időpontjáig.”

Az 5. alcím a következő 8. §-sal egészül ki:

„8.  § (1) Azok a személyek, akik e § hatálybalépését megelőzően e rendelet szerint nyilvántartott tanulmányi pontokat szereztek, amelyeket a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 257/2018.  (XII.  18.) Korm. rendelet szerinti névjegyzékbe történő bejegyzéshez, illetve annak megújításához még nem használtak fel, kötelesek 2021. október 1-jéig az EKR-ben felhasználóként regisztrálni, amennyiben még nem rendelkeznek EKR felhasználói regisztrációval.

(2) E rendeletnek az egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek, valamint az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program kötelező adatszolgáltatásairól szóló 388/2017. (XII. 13.) Korm. rendelet módosításáról szóló 503/2021. (VIII. 18.) Korm. rendelettel megállapított 2.  § (2c) és 4.  § (4) bekezdését azon közbeszerzési szakmai képzések tekintetében kell alkalmazni, amelyekre a résztvevők regisztrációja e rendelkezések hatálybalépését követően kezdődött meg.”

 

4. A Korm. módosítja a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 257/2018. (XII. 18.) Korm. rendeletet

A 2. § (2) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki:

(A névjegyzékbe vételt kizárólag olyan természetes személy kezdeményezheti, aki)

„i) az EKR-ben regisztrációval rendelkezik.”

A 2. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A Hatóság a kérelem elbírálása érdekében a (2) bekezdés f) és h) pontja szerinti adatot a nyilvántartásból történő adatigénylés, a (2) bekezdés g) pontja szerinti adatot a nyilvántartásból automatikus információátadás útján szerzi be.”

A Korm. rendelet – a Korm. rendeletben bekezdésben foglalt kivétellel – 2021. szeptember 1-jén lép hatályba.