márc.
19

Új intézkedések a koronavírus gazdasági-pénzügyi következményei ellen

Az intézkedések a 2020 március 18-án 24 órakor fennálló hitel-és kölcsönszerződések törlesztését függesztik fel meghatározott időre, továbbá – ugyancsak meghatározott időre - könnyítik a járvány következményei által leginkább érintett gazdasági ágazatokban működő társaságok terheit.

 

Az új intézkedéseket

• a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet, valamint
• az ország működéséhez szükséges létfontosságú állami és nem állami gazdasági társaságok veszélyhelyzeti feladat-ellátásának szakmai támogatásáró1 szóló 1109/2020. (III. 18.) Korm. határozat

tartalmazza.

A kormányrendelet által tartalmazott intézkedések:

1. Ha a felek eltérően nem rendelkeznek, a veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége akként módosul, hogy az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap (fizetési moratórium);

2. A moratórium igénybevétele nem kötelező: a fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.

3. A szerződések teljesítési határidejének módosulása a szerződést biztosító járulékos és nem járulékos mellékkötelezettségeket is módosítja, függetlenül attól, hogy a mellékkötelezettséget szerződésbe vagy egyoldalú jognyilatkozatba foglalták a felek.

4. A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, melynek időtartamát a Kormány rendeletével meghosszabbíthatja.

5. A szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik.

6. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés 2020. december 31-éig meghosszabbodik.

7. A fenti rendelkezések a 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre vonatkoznak.

8. A rendelet hatálybalépését – azaz 2020. március 19. napját - követően kötött szerződés alapján felvett, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét.

9. A turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok tekintetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-áig nem lehet felmondással megszüntetni. A felmondási tilalom a Kormány rendeletével a veszélyhelyzet fennállásáig meghosszabbítható.

10. Az előző pont szerinti bérletek bérleti díja a veszélyhelyzet fennállása alatt nem emelhető, abban az esetben sem, ha azt a szerződés egyébként lehetővé teszi.

11.  A 9. pontban felsorolt ágazatokban működő gazdasági egység 2020. március, április, május és június hónapokra a foglalkoztatott

a. munkavállalók esetében a munkáltató mentesül a munkabér utáni közterhek megfizetése alól,
b. munkavállaló munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn, azzal, hogy annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 forintot.

12. turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a 2020. március 1. napjától 2020. június 30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetni, amely időszakra a turizmusfejlesztési hozzájárulás bevallására és megállapítására nem kerül sor.

13. A személyszállítási szolgáltatást végző kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó adózók a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerinti adófizetési kötelezettségük alól a 2020. március, április, május és június hónapokra mentesülnek.

14. A veszélyhelyzet időtartama alatt a Munka törvénykönyvében meghatározott munkaügyi szabályokat is eltérően kell alkalmazni. Ennek megfelelően a veszélyhelyzet megszűnését követő harminc napig a munkáltató

a. a közölt munkaidő-beosztást az Mt. 97. § (5) bekezdése szerinti közlési szabályoktól eltérően is módosíthatja,
b. a munkavállaló számára az otthoni munkavégzést és a távmunkavégzést egyoldalúan elrendelheti,
c.munkavállaló egészségi állapotának ellenőrzése érdekében a szükséges és indokolt intézkedéseket megteheti.

15. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A 1109/2020. (III. 18.) Korm. határozata az ország működéséhez szükséges létfontosságú állami és nem állami gazdasági társaságok veszélyhelyzeti feladat-ellátásának szakmai támogatásáról szól.

Ennek keretében a Kormány létrehozza a honvédelmi irányító törzset, melynek feladata az ország működéséhez szükséges állami és nem állami létfontosságú gazdasági társaságok, a Kormány, a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs és a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport közötti hatékony kommunikáció és együttműködés elősegítése. A törzs tagjait a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter jelöli ki. Az Akciócsoport vezetője a honvédelmi miniszter.

A honvédelmi miniszter, mint az Akciócsoport vezetője útján tájékoztatja az ország működéséhez szükséges létfontosságú állami és nem állami gazdasági társaságokat az Akciócsoport munkájába történő bevonásáról.