ápr.
15

Összefoglaló az MMK Elnökségének 2021. április 14-i üléséről

Beszámolók – költségvetések – a tisztújító küldöttgyűlés előkészítése; Magas részvétel a kamarai tagok körében végzett véleménykutatáson; Sikeresen indult az idei Feladat Alapú Pályázat

Nagy Gyula elnök az ülést megnyitva beszámolt a tagság körében végzett, nemrég lezárult véleménykutatásról. A 3559 válasz előzetes elemzése azt mutatja, hogy a tagság általában jónak, és javuló irányúnak értékelte a kamara elmúlt években folytatott munkáját. A válaszadók sok javaslatot és feladatot fogalmaztak meg a következő kamarai ciklusra is. A kérdőívre adott válaszok részletes elemzése folyamatban van, az eredményeket hamarosan közzétesszük.
Nagy Gyula elmondta, hogy a kamarai energetikai tanácsadás jelentős médiavisszhang mellett indult, sok újságcikk jelent meg a témáról; rádiókban, tévékben nyilatkozatok hangzottak el, és a tájékoztatás a jövőben is folytatódik, ennek eredményeként egyre több az érdeklődő.
Az elnök beszámolt arról is, hogy folyamatban van a szakmagyakorlás szabályait meghatározó, 266-os rendelet kormányzati egyeztetése. A tervezetre az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Belügyminisztérium tett észrevételt, ezek egyeztetése az érintett szakmai tagozatok bevonásával történik. „Jó reményünk van a kormányrendelet módosítására még az elnökségünk ciklusában.” – tette hozzá Nagy Gyula.
Az elmúlt időszakról beszámolva Nagy Gyula végül azt is elmondta, az építésügyért felelős helyettes államtitkár, Füleky Zsolt arról tájékoztatta, hogy a Magyar Mérnöki Kamara és a területi kamarák a már ismert pályázati rendszer keretében várhatóan 2021-ben is megkaphatják a feladataik ellátását segítő támogatásokat.

FAP pályázatok - tájékoztatás

Csohány Kálmán, a FAP testület elnöke az elnökségnek arról számolt be, hogy sikeresen elindult a 2021. évi Feladat Alapú Pályázat. Az Alelnöki Tanács - a FAP testület javaslatára - a 17 beadott pályázatból 14-et támogatott. Idén olyan tagozattól is érkezett pályázat, amelyiktől korábban nem, és 4 tagozat 2-2 pályázatot is beadott. Mivel a pályázatok nem merítik ki a rendelkezésre álló pénzügyi keretet, a kamara új pályázatok beadásának lehetőségét hirdette meg.

A tisztújító küldöttgyűlés előkészítése, kamarai beszámolók, költségvetések elfogadása, módosítása

Az Elnökség meghallgatta, megtárgyalta és támogatta a 2020-as év tevékenységének és gazdálkodásának beszámolóját, a 2021-es költségvetés módosítását, valamint a 2022-es év költségvetését. A 2020. évi tagdíjból származó bevételek a terveknek megfelelően alakultak, ugyanakkor a vizsgáztatásból származó bevételeket jelentősen befolyásolta a járványhelyzet. A 2020. évi kiadások is a 2019-eshez hasonlóan alakultak. A tagozatok egy része a járvány követkeményei miatt nem tudta felhasználni a rendelkezésére álló keretet, de ennek elköltésére az idén még lehetőségük van. A költségvetési tervek már úgy készültek, hogy a bevételi oldalon figyelembe veszik a 2020. őszi küldöttgyűlés által meghatározott tagdíjakat.
Nagy Gyula a beszámolókat összefoglalva úgy értékelte, a költségvetés számok egyértelműen azt igazolják, hogy az elmúlt időszakban a kamara mértéktartó és felelősségteljes gazdálkodást folytatott, ami lehetőséget ad arra, hogy a következő ciklus munkája megfelelő pénzügyi alapokról induljon. Ehhez nagymértékben hozzájárulnak az MMK vállalkozási tevékenységéből származó bevételek.
Az Elnökség megvitatta, hogy a május 23-ig érvényben lévő veszélyhelyzeti szabályok miképp érinthetik a tisztújító küldöttgyűlés előkészítését. Jelenleg nincs lehetőség személyes jelenlétű küldöttgyűlés megtartására, az online, vagy írásos szavazásra azonban igen. A tisztújító küldöttgyűlés előkészítése az eredeti tervek szerint folyik, bár még nem ismert, hogy azt a tervezett időpontban, május 14-én személyes jelenléttel meg lehet-e tartani. Nagy Gyula elnök elmondta, találkozott a két elnökjelölttel, akik azt támogatják, hogy a beszámolókat és a költségvetéseket a veszélyhelyzeti szabályok szerint az Elnökség fogadja el, a tisztségviselő választást pedig majd akkor tartsa meg az MMK, amikor a küldöttek a tisztújító küldöttgyűlésen személyesen is részt tudnak venni.
Az Elnökség végül egyhangúan úgy döntött, hogy ezt az eljárásrendet javasolja az április 24-ére összehívandó Választmánynak. A döntés természetesen a Választmány álláspontja alapján születhet meg.

Az Elnökség támogatta két új munkacsoport munkatervét

Benyújtotta munkatervét a robbanásbiztos térben történő tervezéssel kapcsolatos feltételeket kialakító munkacsoport és az e-közmű rendszer továbbfejlesztését támogató munkacsoport. Az Elnökség egyhangúlag támogatta mindkét, a 2021. márciusi elnökségi ülésen létrehozott munkacsoport munkatervét.
A munkacsoport megalakítását az indokolta, hogy a robbanásbiztos környezetben való tervezésre ellentmondásos elvárásokat rögzített a szabályozás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a kamara ezzel kapcsolatos javaslatára válaszolva jelezte, hogy a szabályozás módosítása folyamatban van. Az új munkacsoport célja, hogy a mérnökkollégákat oktatással és az ismeretek átadásával is támogassa.
Az e-közmű munkacsoport létrehozását az indokolja, hogy a Lechner Tudásközpont tervezi az e-közmű rendszer további fejlesztését, javítását és ennek során számít a kamara véleményére, javaslataira, amelyeket a munkacsoport dolgoz ki.

Az MMK Erdőmérnöki, Faipari és Agrárműszaki Tagozatának kezdeményezése új tanúsított szakterület létrehozására

A fa, mint építőanyag vizsgálata már eddig is tanúsított szakterület volt, azonban az élőfával kapcsolatos ismeretek eddig nem képezték a kamarai tanúsítási rendszer részét. Az elmúlt években az élő fák vizsgálata, - városokban, kalandparkok építése, lombkorona-tanösvények kiépítése során - a korábbiaknál fontosabbá vált. Ez indokolja a faállományok kezelésével, az élő fa vizsgálatával és ápolásával foglalkozó szakértők tanúsításának bevezetését, amelyet az MMK elnöksége egyhangúlag támogatott.

Ezt követően az elnökség több előterjesztésről tárgyalt.

(Tájékoztatónk nem teljeskörű. Az elnökségi ülés minden tárgyalt kérdést tartalmazó emlékeztetőjét a főtitkárság a szokott rendben megküldi az érintetteknek.)