Portál

/ Információk / Hírek, közlemények
júl.
15

Bemutatkozó látogatás az építésügyért felelős helyettes államtitkárnál

Nyugodt és eredményes kamarai munka, érdekérvényesítést szolgáló együttműködés: Wagner Ernő bemutatkozó látogatása a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkáránál.

Alig néhány nappal a kamara új elnökének hivatalba lépése után került sor az első megbeszélésre Füleky Zsolt helyettes államtitkárral. A bemutatkozó megbeszélésen áttekintették a mérnökök számára legfontosabb szabályozási ügyeket, köztük a szakmagyakorlást szabályozó – remélhetően a közeljövőben elfogadásra kerülő - 266/2013. Kormányrendelet módosításának folyamatát.
Szóba került a további megbeszéléseket igénylő témák, így a szakági tervezés szerepének erősítése, szerzői jogi védelme is.
 

Füleky-WE3a
Füleky Zsolt és Wagner Ernő

Füleky Zsolt értékelte a kamara energetikai tanácsadási programját, és támogatást ajánlott annak szélesebb körű megismertetéséhez.
Wagner Ernő hangsúlyozta, hogy az építésügy, az építésgazdaság fejlesztésében a kamarára együttműködő, támogató, kiszámítható és nyugodt partnerként lehet számítani.

 

Kapcsolódó anyagok